Vicces dolog az angoloknál (ez nyilván hatványozottan igaz itt, Oxfordban) az abszurditásba hajló hagyománytisztelet, most ennek néhány pontját vázolom fel.

1, Az egész egyetemen mindenhol van internet, az OCHJS egész területe be van WiFi-zve, de gondolom ez nem egyedülálló (pl. az Oxford-London buszjáraton is van WiFi). Ennek ellenére az ügyintézés papíron is folyik, ennek megfelelően mostanra kb. 30 borítékot halmoztam fel, amik telis-teli vannak mindenféle hasznosabbnál hasznosabb információval. Az OCHJS és az Oriental Institute között napi háromszor van postaszolgálat hivatali ügyekben. A diákok levél-utánpótlását az ún "pigeon hole" (postagalambdúc, "magyarul" fakk) biztosítja, ami alapesetben az áldozat college-ában van, a porta mellett. Namármost nekem ezen kívül még az OCHJS-ben is van ilyenem, tehát duplán kapom az áldást. Jön is bőven.

2, Az egyetemi rangot és hovatartozást a gown (talár) testesíti meg. A szabása, kiegészítői és a színe árulkodnak viselője akadémiai fokozatáról és az általa gyakorolt tudományágról. Akit érdekel, megnézheti, milyen talárokat árul Oxford egyik legnagyobb múltú szabósága (http://www.varsityshop.co.uk/acatalog/Academic_Regalia.html). Ha ez még nem lenne elég, ott van a "habarcsdeszka" (mortar board) is, így nevezik a hozzá való sipkát. Szombaton volt a beavatósdi, amikoris a többi magamfajta szerencsétlennel együtt elvonultunk a college-ainktól a Sheldonian Theatre-ig (kép a matriculation-ről http://en.wikipedia.org/wiki/Image:Oxford_Matriculation_2003.jpg), ahol szívélyesen köszöntöttek minket latinul.

Itt vagyok én a college kápolnája előtt teljes harci díszben. A sötét(kék)/fekete öltöny-cipő-fehér csokornyakkendő szettet nevezik subfusc-nak (a latin subfuscus 'sötétbarna' szóból, bár a barna öltöny viselése kifejezetten tiltott).
Itt vagyunk a Dorcival a college előtt. Ő nem olyan cuki, mint én, de azért igyekezett..

3, Azért vannak dolgok, amik már nem úgy mennek mint a régi szép (birodalmi) időkben. Nem lehet például rágyújtani az épületekben, se az egyetemi közös szobákban (Common Room, ilyenből általában három is van egy college-ban:  JCR - MCR - SCR, azaz junior, middle, senior az under- sima- és postgraduate-eknek). Ami a legrosszab, hogy gyakorlatilag egy szórakozóhelyen nem lehet rágyújtani egy sör mellé (kivéve kerthelyiséges vagy kisebb és barátságosabb pubokban), mert bent ugye nem lehet, de azt sem engedik, hogy kividd az itókádat.

Itt a yarntoni Common Room, ez arra jó, hogy van tea, kávé, vagy 5 angol és néhány héber, illetve jiddis lap, meg szünetekben emberek is.
Másik fele.


Na,egyébként sok különös nem történt velünk, a Dorci jár nyelvsuliba, talált munkát egy közeli pubban, én meg tanulok ezerrel, ezért is nemálltam neki újabb bejegyzésnek eddig (nem mintha holnapra már nem kellene elolvasnom 4 cikket, de sebaj). Vettünk bicókat, mivel így nem kell a kisbuszra várnunk, ha be akarunk menni Oxfordba. Ez jó is lenne, de már most sikerült úgy megfáznom, hogy az ágyból is alig bírtam felkelni. Ma lett volna egy tutorial-em (ez Oxford egyik különlegessége, face-to-face órák egy tanárral, megspékelve ugyebár az előzőleg feladott esszéfeladat lehetőség szerint kész állapotának elemzésével), de amikor bementem, a tanár rögtön látta, hogy nem vagyok túl jól, és adott egy másik időpontot. Ugyanez az eset nálunk "egyéni szoc. probléma" címszó alatt futna, ha jól emlékszem.

Ami egész hihetetlen itt az a millió lehetőség, amit ki lehetne használni, ha valahogy képes lennék duplikálni (legalább) magamat (na még csak az hiányozna, szegény Dorci így is alig győz rendet rakni utánam meg főzni rám:). Íme egy kis ízelítő az előadássorozatokból, amikre eddig eljutottam: hétfőn Ószövetség, utána Putin in Perspective, kedden Vermes Géza szervezésében holt-tengeri tekercsek (erre nem tudok járni, sajna), szerdán szeminárium Yarntonban (az előző előadó az a fickó volt, aki elsőként talált újabb holt-tengeri dokumentunokat az 1947-65 közötti nagy felfedezések után, 1987-ben), csütörtökön MuJewz (muszlim-zsidó vallásközi beszélgetőkör), pénteken modern európai zsidó történelem, majd közel-keleti krízis (az előadó egy ex-fatahos libanoni közíró volt, aki megjárta a jordán és az összes libanoni polgárháborút).

Na most megincsak megígérem, hogy gyakrabban írok, meglássuk mi lesz belőle:)
Itt egy bónusz kép is.Nem tudom hogy sikerült, hogy minden el van mosódva, csak a lényeg nem, de ilyet biztos nem látni otthon.

    Minekutána mintegy két napot sikerült aktív semmittevéssel eltölteni, gondolom itt az ideje, hogy némi új információt szolgáltassak magamról.
    Először is a következő igen fontos felfedezést tettem: az angolok felette udvarias népség. Erre vonatkozóan több bizonyítékom is van:

1, sorban állnak a buszmegállóban: a sor akár 50m-es is lehet és BEFORDUL A SARKON! ez egészen hihetetlen az én földhözragadt Ke-Kö-Európai szememnek. NB. a boltban egy kedves pakisztáni fiatalember áll (kizárólag ázsiaiak dolgoznak a boltban), és a fent villogó táblával összhangban adja ki az ukázt, hogy ki melyik pénztárhoz menjen.



2, amikor probléma volt a WiFi-vel (mer' itt az is van ám bibibeeeeeeee) megkértem az udvarházbéli IT-szakhölgyet, hogy segítsen. Amikor 10 perce késett, felmentem a könyvelőhöz, aki a 10 perces késés tényét meghallva rögtön "Oh, dear!" felkiáltással rohant a telefonhoz, olyan arckifejezéssel, mintha legalábbis azt találtam volna mondani, hogy szegény informatikusuk jobblétre szenderült, s ezért "I'm afraid" nem tud jönni.

3, a könyvpiacon egy kedves, középkorú angol házaspár nézegette velünk együtt a könyveket. Kis idő után a férfi arrébb ment, hogy szemügyre vegye a másik standon sorakozó detektívregényeket. Kisvártatva én is követtem, de hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy irdatlan hangeffektus kíséretében a kabátomat már-már meglebegtető szellentés hagyja el decens brit seggét. Villámgyorsan tekintetbe véve az enyhítő körülményt, hogy a flatuláció szabadtéri előadásmódja jóval környezetkímélőbb, derék angolunk megőrizve hidegvérét, csupán egy (a végbélszélhez hasonlóan) jól hallható: "Oh, God!"-dal jelezte a nyilvános bocsánatkérést. Még jó, hogy csak én hallottam, a Dorcihoz csak a bélgáz távozásának dallama jutott el.

4, Kivételesen busszal mentünk be Oxforba (a központ kisbusza helyett). A megállóban álltunk,amikor megállt melletünk egy autós és felhomályosított, hogy innen már nem megy busz, el kell mennünk a következő megállóig. A következő megállóba érve realizáltuk, hogy lekéstük a buszt, ezért a 30 perces megállókereső bolyongásra, a 3 perces buszlekésésre és a 45 perces  előttünk álló várakozásra  való tekintettel sört  bontottunk.  Miután megittuk, a megálló melleti házból kijött egy szívélyes ánglius, s közölte, hogy itt ugyan már nem jár busz, de ha elmeyünk a következő megállóba, biztosan eljutunk még ma Oxfordba (nyilván nem akarta megzavarni a kedélyes sörözgetésünket az É-oxfordi ipari park bejáratánál).

5, A takarítónéni 2 adag zöldséges rizst hagyott itt nekünk, tehát volt meleg kaja, mikor megérkeztünk. Az ízét (na jó, ízetlenségét) inkább nem méltatnám, de az igyekezet mindenképpen dícséretes. Emellett müzli, tej, cukor, almalé, tea (naná) volt az alapfelszerelés (jellemző, a só gondolom eszébe se jutott, mint a legtöbb gyorskaja-gyárosnak/árusnak se).

6, A hentes "Sir"-nek szólított (haha).

7, A központ minibuszát 3 sofőr vezeti (nem egyszerre). A fő-fő sofőrrel először az utolsó buszon találkoztunk. Hazavitt minket, de mielőtt kiszálltam volna, 25 perces előadást hallgathattunk meg tőle önnön fontosságáról, amit mint fő-fő-sofőr képvisel. Ennek a lényege röviden:
- ő 1992 óta vezeti a buszt
- ki mikor van szolgálatban
- mekkora idióta a másik két sofőr
- miért kell nekünk azt csinálni, amit ő mond
- és, ami a legfontosabb (ezt abból gondolom, hogy ez kb. 15-ször elhangzott) "We leave dead on time!"
Na látjátok, ő nem volt udvarias, úgyhogy félre a sztereotípiákkal.

Kedves Mindenki!

Ennél azért sűrűbben fogok jelentkezni, de ez az első néhány nap elég rohanósra sikerült.

1. nap
Csodával határos módon elértük a Heathrow-Oxford járatot, ahol fogadtak a Welcome Volunteer-ek, akik nélkül ismét szenvedhettünk volna az 5db gurulós bőrönddel, tekintve, hogy csak 4 kezünk van. Röpke 20 fontért kitaxiztunk a majd' 6km-re lévő udvarházba (manor, nem vicc, tényleg így hívják a helyet, merthogy valóban az), épp odaértünk 5 perccel a munkaidő lejárta előtt, ami azért örvendetes, mert különben 1, visszataxizunk legalább annyiért (már amennyiben találunk taxit)+befizetünk a backpackers' hotelbe  2, a szabadban alszunk.  A lakás nagyon jó, két szoba, konyha, fürdőszoba, XIX. sz. végi házban, XI. sz.-templom mellett (lent, a középső 3 ablak a miénk).

Körbesétáltunk az udvarházban, majd felszálltunk a központ (The Oxford Centre for Hebrew and Jewish Studies, www.ochjs.ac.uk) saját kisbuszára, ami hál'istennek tanítási szünetben is jár.Bebuszoztunk Oxfordba és körbesétáltunk a városközpontban, kiegészülve néhány Guiness termékkel. Ellátogattunk a nemzetközi diákok találkozóára, ahol a napi téma a süti-fagyizabálás volt, kénytelen-kelletlen benyomtunk 1-1 browniet (brrrr...soha többet). Este  11-kor  fekvés (nem tudom mikor volt ilyen utoljára). (Lent a főépület előlről, majd minibuszostul).




























főépület 2






























2. nap
Reggel újabb felfedező körút az udvarháznál. A főépületben folyik a tanítás, mellette van a könyvtár, a diák- személyzeti- és tanárszállások, konyhakert, parkok, stb. A parkok egészen fantasztikusak, zöld gyepszőnyeg (talán először értettem meg, hogy miért "szőnyeg": kb. 3cm-esre nyírt fű, gyönyörűen dizájnolt bukszusok, sehol egy kis szemét vagy falevélmaradék, ld. lent). Az udvarház személyzete majdem 25 fő (beleértve a bürokratákat is), ehhez jön még a hasonló létszámú tanári gárda, mindez 16 diákért (na jó, a tanárok-kutatók mást is csinálnak a tanításon kívül). Kaptam 2 hatalmas paksamétát a legfontosabb tudnivalókkal, hivatalos és aláírandó papírokkal, stb. Ráment a délután. Este ismét Oxfordban: séta, áll-leesés, nyálcsorgatás, ámulás-bámulás.



3. nap
Délelőtt elmentünk az Ashmolean-be (a világ első egyetemi, egyben első nyilvános múzeuma). Sajnos épp renoválják (még vagy 2 évig), úgyhogy csak nagyon kis része volt látogatható. Kimentünk a piacra is, ahol a viktoriánus ócskaságok és antikvár könyvek napja volt, vettünk is gyorsan két könyvet (bevásároltunk, és nem fért több a táskába), 1 fontért osztogatják a legtöbbet. Délután megpróbáltunk találni eladó használt bicikliket, de miután (sikertelenül) végiglátogattuk az összes bicikliboltot, megállapodtunk, hogy majd jövő héten veszünk a "The Man with the Yellow Van" nevű jelenségtől, aki szerdánként az Oxford Union (hiperelit vitaklub jelenlegi és leendő politikusoknak) előtt árulja a rendőrség által begyűjtött/elkobzott bicókat. Este jó hazafiakhoz (és honleányokhoz) méltóan festettünk egy magyar zászlót a nemzetközi diákklubban és felírtunk egy "Üdvözlünk!"-öt a kooperációban készülő zászlóra.

lent: a hátsó kert a par excellence gyepszőnyeggel


lent: tipikus utcakép: borostyánnal befuttatott ház, mellette a Martyrs Memorial

4. nap
További bevásárlásokat eszközöltünk, majd elmentünk a college-omba (St. Peter's, nem túl régi, de elég szép, www.spc.ox.ac.uk), ahol újra a nyakamba varrtak 2 hatalmas borítékot, tele mindenféle tenni- és aláírnivalóval. Nyitottam bankszámlát: 2,5 óra sorbanállás, mivel mindenkivel nagyon szívélyesen és udvariasan elbeszélgetnek, mielőtt/miközben szíveskednének bármit is elintézni, engem is biztosítottak, hogy ne izguljak, merthogy kicsit idegesnek látszom: "minden nagyon egyszerű és flottul megy" (grrrrrrr...). Este fish&chips vacsi a nemzetköziekkel. Na egyelőre ennyi volt, képek vannak, majd folytatom vmi élményszerűbbel holnap.